Károkozó viharok érkeznek, nagy területen piros figyelmeztetés érvényes

2023. július. 24 12:05

Estétől beindul a légkör, az ország északi felén heves zivatar is felléphet. A legerősebb zivatarok kedden, napközben érkezhetnek.

Ma délutánig veszélyes esemény nem várható, késő délutántól, kora estétől viszont egy közeledő hidegfront közvetlen előterében, és mentén északnyugat felől már nagyobb számban számíthatunk zivatarokra, heves zivatarokra.

A zivatartevékenység éjszaka is kitart. Kiemelten az ország északi felén, harmadán alkalmasak a feltételek a zivatarok rendszerbe szerveződésére is, amelyeket már ma is erősen viharos, károkozó (90-100 km/órát meghaladó) szélrohamok, nagy méretű (2-4 centiméter feletti jégátmérő) jég, és felhőszakadás (általában 25-35 millimétert meghaladó, de lokálisan akár 40 milliméter feletti mennyiség) kísérhet!

Baranya megye kivételével legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatar miatt hazánk területén hétfőn.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki heves zivatar veszélye miatt az ország északi felére: Budapestre és Pest megyére, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére hétfőn. Ugyanitt, továbbá Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás miatt.

A napi középhőmérséklet ma az északkeleti országrészt leszámítva nagy területen 25 fok felett, a déli, délnyugati vidékeken 27-28 fok körül alakulhat.

Az északkeleti tájak kivételével legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes hétfőn magas középhőmérséklet miatt. Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a nagy meleg miatt Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyére hétfőn.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Kedden napközben még nagyobb területen várható nyugatról kelet felé mozgó zivatarok, heves zivatarok kialakulása, sőt, mindemellett nagy eséllyel a zivatarok rendszerbe is szerveződnek. Erre elsősorban az ország délkeleti felén és északkeleten számíthatunk leginkább, ezeken a területeken a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok kialakulására is jelentős esély van!

A heves zivatarokat erősen viharos, károkozó (90-100 km/órát meghaladó, zivatarrendszerben akár 100-120 km/óra feletti) szélrohamok, nagy méretű jég (2-5 centiméter feletti jégátmérő), és felhőszakadás (általában 25-35 millimétert meghaladó, de lokálisan akár 40 milliméter feletti mennyiség) kísérik!

A zivatarok fokozatosan kelet felé tartanak és éjszakára sem szűnik meg a zivatartevékenység.

A piros fokozatot elérő zivatarok, zivatarrendszerek térbeli és időbeli lefolyásában még nagy a bizonytalanság!

Hazánk teljes területén legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes holnap zivatarok miatt. Másodfokú figyelmeztetés heves zivatar miatt Budapesten és Pest megyében, továbbá Fejér, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyében van érvényben.

Heves zivatarok fokozott veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben kedden Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében!

Felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes három északnyugati megye kivételével hazánk teljes területén kedden.

Kedden mérséklődik a hőség, ekkor már csak a délkeleti területeken haladhatja meg a középhőmérséklet a 25, néhol a 27 fokot. Magas középhőmérséklet miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes holnap Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.