Csütörtök estétől ismét egyre több helyen kell csapadékra számítani. A csapadék halmazállapota kezdetben eső lesz, amelyet péntek hajnaltól egyre több helyen havazás vált fel.
Csütörtök estétől egy ciklon melegfrontjából várható ismét egyre több helyen eső, majd az éjszakai órákban már a hidegfront is eléri hazánkat. Hatására egyre több helyen havazásba vált át a csapadék halmazállapota. Előreláthatólag a hidegfront hazánk déli területei felett jelentősen lelassul, emiatt ott tartósabb és kiadósabb csapadékhullásra lehet számítani. Szombat reggelre a Bakonyban, illetve a Dél-Dunántúlon nagyobb területen alakulhat ki 5-10 centiméteres hótakaró, sőt a Mecsekben akár 10 centiméternél is több hó hullhat.
Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük a csapadék várható útvonalát csütörtökön 21 óra és szombat reggel 8 óra között.
A térkép a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek. Havazás esetén gyengébb csapadékintenzitás mellett is lehet sűrű hóesés.
Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hullik csapadék az országban, az aktuális információkért pedig érdemes figyelemmel kísérni veszélyjelzés oldalunkat is.
Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.
36 fotó megtekintése
mrPa20250213_1200+00800
Csütörtök este 21 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+00900
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01000
23 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01100
Péntek 0 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01200
1 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01300
2 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01400
3 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01500
4 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01600
5 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01700
6 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01800
7 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+01900
8 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02000
9 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02100
10 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02200
11 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02300
12 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02400
13 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02500
14 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02600
15 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02700
16 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02800
17 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+02900
18 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03000
19 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03100
20 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03200
21 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03300
22 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03400
23 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03500
Szombat 0 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03600
1 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03700
2 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03800
3 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+03900
4 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+04000
5 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+04100
6 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+04200
7 óra
Fotó megosztása:
mrPa20250213_1200+04300
8 óra
Fotó megosztása: