Országszerte zivatarok érkezésére figyelmeztetnek

2021. április. 30 10:55

A délutáni órákban főként északkeleten várható zivatar, máshol dörgés, villámlás fordulhat elő. Estétől délnyugat felől újabb hullámban már nagy területen valószínű zivatarok érkezése.

Pénteken délután elsősorban az északkeleti tájakon lehet számítani zivatarok kialakulására, másutt ekkor inkább csak néhol fordulhat elő villámtevékenység. A legerősebb gócokhoz intenzív csapadékhullás (lokálisan 10-20 milliméter), viharos kifutószél (60-80 km/óra) és jégeső (általában 2 centiméter alatti, egy-egy helyen esetleg 2 centiméter átmérőt meghaladó jégszemekkel) is társulhat.

Estétől, késő estétől délnyugat felől zivataros hullám érkezik, amely fokozatosan északkelet felé helyeződik át. Ennek hatására kezdetben a Dunántúl déli részén, majd ezt követően az ország keleti felében lehet zivatarokra számítani. Emellett az északnyugati határvidéken is előfordulhat zivatar.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt hazánk teljes területére pénteken.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Szombat délelőtt az említett zivataros hullám északkeletre távozik, ezt követően az Északi-középhegység tágabb térségében újra zivatarok kipattanására kell számítani, melyekhez a maihoz hasonló kísérőjelenségek társulhatnak. Késő estétől egy újabb zivataros hullám érkezik, amely a vasárnapra virradó éjszaka vonul át az országon.

Zivatar kialakulásának veszélye miatt országszerte elsőfokú figyelmeztetés érvényes szombaton is.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.