Rendkívüli hőségre, zivatarokra és viharos szélre figyelmeztetnek

2022. június. 30 11:55

Péntek este hidegfront éri el hazánkat, előtte azonban még országszerte hőségre kell számítani. A front átvonulását zivatarok és viharossá fokozódó szél kíséri.

Tovább fokozódik a hőség: a napi középhőmérséklet az ország nagyobb részén (a nyugati megyékben alacsonyabb valószínűséggel) csütörtökön is elérheti, meghaladhatja a 27 fokot, sőt az Alföld középső és délkeleti részén egyes helyeken (a szerdaihoz képest nagyobb területen) a 29 fokot is. Csütörtökön Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Békés megyében harmadfokú, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Tolna, Baranya, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Vas, Zala és Somogy megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt.

Csütörtökön a délutáni óráktól jellemzően kis számban számíthatunk zivatarra – valamivel nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felében, illetve az Alföld déli részén. Egy-egy erősebb gócot viharos széllökések (70-80 km/óra), jégeső (1-2 centiméteres átmérővel), illetve intenzív csapadék kísérhet. A zivatartevékenység várhatóan az esti órákban lecseng. Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar kialakulásának lehetősége miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a csütörtöki napon.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken a délutáni óráktól, nagyobb eséllyel késő délutántól jellemzően a Dunától keletre alakulhatnak ki zivatarok, melyeket 60-80 km/órás (intenzívebb gócokban 80-85 km/órát meghaladó) széllökések, jégeső (jellemzően 1-3 centiméteres átmérővel) és intenzív csapadék (10-20 milliméter) kísérhet. Az esti, éjszakai órákban az érkező hidegfront mentén a Dunántúl nyugati felén is előfordulhatnak zivatarok.

Pénteken az esti óráktól a Dunántúl északnyugati területein viharossá fokozódik az északnyugati szél, a legerősebb lökések meghaladhatják a 70 km/órát. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Győr-Moson-Sopron és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a viharossá fokozódó széllökések miatt a pénteki napra vonatkozóan.

Pénteken a napi középhőmérséklet jellemzően csak az Alpokalja térségében maradhat 27 fok alatt, az Alföldön illetve az ország középső tájain jellemzően 29 fok felett alakul. Pénteken Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Békés megyében harmadfokú, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Vas és Zala megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az északi országrészen vonul át a hidegfront. Ott változékonyabban alakul az időjárás. Délen marad a hőség. Ilyenkor megszaporodnak a rosszullétek. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már megjelentek a levegőben. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a magas, a pázsitfűféléké és az útifűé az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A légnyomás emelkedik.