Rossz látási viszonyokra és ónos esőre figyelmeztetnek

2021. január. 12 8:10

Kedden délelőtt északon még sűrű ködre, estétől pedig az érkező front hatására ónos esőre, majd havazásra kell számítani.

Kedden délelőtt a Tiszántúlon és délkeleten, illetve egy-egy helyen a ködös tájakon előfordul hószállingózás. Reggel foltokban (főként Bakony északnyugati előtere, Dunántúl északkeleti része, Dunakanyar, főváros környéke, Nógrád megye) sűrű zúzmarás ködre lehet számítani, majd fokozatosan javulnak napközben a látási viszonyok. Estétől észak, északnyugat felől csapadékzóna érkezik, melynek súlypontja szerda hajnalra kelet felé helyeződik. Északnyugaton (Kisalföldön, Alpokalja északi részén) némi eséllyel eleinte gyengébb ónos eső is előfordulhat, majd ott is havazás lesz a jellemző. Szerda hajnalig, reggelig az északi határvidéken (Dunántúl északi pereme, Északi-középhegység) 1-4 centiméter, általában az ország északi felén lepel-2 centiméter, illetve főként északkeleten (Zempléni-hegységben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) helyenként 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére, keddre vonatkozóan. Komárom-Esztergom és Nógrád megyében a sűrű, zúzmarás köd miatt érvényes figyelmeztetés.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.