Több megyében zivatarra és felhőszakadásra figyelmeztetnek

2022. június. 14 11:01

Hétfőn, a délutáni órákban egy hidegfrontnak köszönhetően alkalmassá válnak a feltételek zivatarok létrejöttéhez, főként a Dunántúl nyugati felén.

Hétfőn északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek hatására – főként délután – kedvező feltételek lesznek zivatarok kialakulására a Dunántúl nyugati felén. Alacsonyabb valószínűséggel a Dunántúl keleti felén, illetve az Északi-középhegység térségében is előfordulhat egy-egy góc. A cellákhoz viharos (60-80 km/óra) széllökés, jégeső (~1-2 centiméter) és intenzív csapadékhullás (15-20 milliméter) társulhat. A délnyugati országrészben a délután folyamán egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. Estére fokozatosan stabilizálódik a légkör.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére a hétfői napra vonatkozóan.

Felhőszakadásra figyelmeztetnek Baranya, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében hétfőn.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Átmenetileg napközben felszakadozhat a felhőzet, de nem szűnik meg a fronthatás. Reumatikus panaszokra hajlamosak és szív- és érrendszeri betegek is érzékenyebbek lehetnek ilyenkor.

A légnyomás nem változik.