Vasárnap egy ciklon űzi el a nyarat

2017. augusztus. 30 5:00

Egészen szombatig egyre melegebb léghullámok áramlanak fölénk, akkor délnyugat felől egy mediterrán ciklon éri el hazánkat. Hatására csapadékosabbra, hűvösebbre fordul az idő.

Ma túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyolfelhő lesz az égen. Csapadék nem várható. A Fertő környékén napközben megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű, késő este 16, 22 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Derült, csapadékmentes idő várható.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 28 és 32 fok között alakul.

 

péntek

  • Kezdetben többnyire napos, csapadékmentes idő várható, majd délután a Dunántúlon már megnövekedhet a gomolyfelhőzet.
  • Főként nyugaton egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás, szélerősödés csak zivatar környezetében várható.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

 

szombat

  • Kezdetben napos idő valószínű, majd délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Egyre többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 32 fok között alakul.
  • A Nyugat-Dunántúlon már 25 fok alatt marad a maximum.

 

vasárnap

  • A rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél a Dunántúlon megerősödik, zivatarban viharos is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között alakul.

 

hétfő

  • Gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok délen lehetnek.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, helyenként zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél napközben többször megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.