Viharos széllökésekre, északkeleten zivatarra figyelmeztetnek

2022. február. 23 11:31

Egy okklúziós front okoz ma kevés csapadékot hazánkban. Északkeleten zivatartevékenység is felléphet, az ország nyugati felén estig erős, viharos lesz a szél.

Napközben megerősödik az északnyugati szél és időnként viharos (~60-70 km/óra) széllökésekre – főként a Dunántúl északi felében, valamint a középső országrészben – lehet számítani. A délután második felében veszít erejéből a szél, estére mérséklődés várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki viharos erősségű széllökések miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér és Bács-Kiskun megyékre, a szerdai napra vonatkozóan.

Délután a Tisza vonalának tágabb környezetében némi eséllyel zivatar kialakulhat, amelyet jégdara-zápor is kísérhet. A Tiszántúl északkeleti részén az esti órákig átmeneti havaseső hullhat.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatar veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben szerdán.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Csütörtökre virradóan a keleti, északkeleti megyékben többfelé számíthatunk pára- és ködképződésre, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartós köd is kialakulhat. Ott holnap délelőtt csak lassan javulhatnak a látási viszonyok.

Tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás