Viharos szélre és kisebb havazásra figyelmeztetnek

2021. március. 21 11:34

A vasárnap délután érkező front többfelé okoz kisebb havazást az országban. Mögötte nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Vasárnap délutántól északnyugat felől egyre többfelé fordulhat elő havas eső, hószállingózás, kisebb havazás. Napnyugta után a havazás lesz a jellemző, majd holnap napközben ismét megjelenik a vegyes halmazállapot is. A lehulló hóréteg általában lepel – 1 centiméter körül alakul. Ettől több (2-5 centiméter) legfeljebb a Dunántúli-középhegységben, a Mecsekben, valamint intenzívebb (hó)záporos csapadék környezetében hullhat. A vasárnap késő esti óráktól északnyugatira, északira forduló szél a hétfő kora délelőtti óráktól viharossá fokozódik a Dunántúlon, majd az északkeleti országrészben is. A legerősebb lökések 60-75 km/óra között alakulnak. Hétfő estére lecsendesedik a szél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a viharos erejű széllökések kialakulása miatt Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozóan. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.