Viharos szélre és nagy esőre figyelmeztetnek

2020. október. 13 11:28

A felettünk örvénylő ciklon csak lassan helyeződik tovább észak felé, emiatt kedden még többfelé kell további kiadós mennyiségű csapadékra számítani.

Kedden délelőtt még országosan várható csapadék, majd délután dél, délnyugat felől kezd megszűnni, és az ország északi felére korlátozódni. Utóbbi térségben szerdán késő estig várható további eső, de szerdán napközben ez már nem lesz jelentős mennyiség. Azonban a következő 24 órában (kedd reggeltől szerda reggelig) sok helyen meglehet a 20 milliméter fölötti csapadék, északkeleten, az Északi-középhegység tágabb környezetében a 30 millimétert meghaladó mennyiség is eshet. A Dunántúlon nagy területen lesz erős az északnyugati szél. Sopron, a Balaton, valamint Sátoraljaújhely-Sárospatak térségében a legerősebb lökések elérhetik időnként a 70-75 km/órát, majd délutántól ezeken a területeken fokozatosan veszít erejéből a szél. Kedden a viharos erejű széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. Másodfokú figyelmeztetés érvényes a nagy mennyiségű eső miatt kedden Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 20 millimétert meghaladó csapadék miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.