Zivatarok mellett sűrű köd kialakulására figyelmeztetnek

2023. november. 06 11:09

Hétfőn a délután óráktól ismét kedvezővé válnak az időjárási feltételek záporok, zivatarok kialakulásához. Éjszaka északon sűrű köd kialakulásra is számítani kell.

Hétfőn napközben helyenként, főleg a déli megyékben, majd az esti, késő esti óráktól a Dunától keletre elszórtan kialakulhatnak zivatarok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt Somogy, Baranya, Tolna, Nógrád, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, hétfőre vonatkozóan. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

A zivatartevékenység éjszaka északkelet felé tolódik, majd kedden a délelőtti órákban hagyja el az északkeleti határt. Átmeneti kisebb szünetet követően kedden a déli óráktól délnyugat felől érkezik újabb csapadékzóna, amelyben kezdetben délnyugaton, majd a késő délutáni, esti óráktól egyre északabbra is kialakulhatnak zivatarok. Kedden zivatarok veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Baranya, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Az éjszaka folyamán előbb északnyugaton, majd az éjszaka második felében északkeleten is tartós, sűrű köd képződhet. A látási viszonyok kedden ezeken a területeken csak lassan javulhatnak, sőt, akadhatnak olyan részek, ahol nem oszlik fel teljesen a köd. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Somogy, Baranya, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes kedden a várhatóan rossz látási viszonyok miatt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.