május 21.kedd
A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő.
május 22.szerda
A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatar térségében akár viharossá fokozódhat. A hőmérséklet délután 21, 28 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb.
május 23.csütörtök
A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, majd éjjel erősen felhős területek is lesznek. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. A többnyire nyugati, északnyugati irányú szél időnként megélénkül. Zivatarban erős vagy viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9, 16, délután 22, 27 fok valószínű.
május 24.péntek
Az erősen felhős tájakon is gomolyosodik a felhőzet. Napközben főleg gomoly- és fátyolfelhők lesznek, emellett általában több órára kisüt a nap. Több helyen valószínű záporeső, zivatar. Sokfelé megélénkül a déli szél. Zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is várhatók. A hajnali 9, 16 fokról 20 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
május 25.szombat
A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9, 16, a délutáni órákban 23, 29 fokot mérhetnek.
május 26.vasárnap
A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre van kilátás. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szelet több helyütt élénk, néhol erős, zivatarban akár viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 9, 17 fokról 23, 29 fokig melegszik fel a levegő.
május 27.hétfő
A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap. Szórványosan számíthatunk záporokra, zivatarokra. Sokfelé megélénkül az északi szél. Zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 9, 17, a maximum 21, 29 fok között várható.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Kedden semmi kedved dolgozni, akármilyen is az idő, vonz a természet, a szabad levegő. Nehéz a hosszú hétvége után visszarázódni, de nincs sok választásod!
Még több horoszkópKedves Bika! Kedden valaki a tanácsodért folyamodik, de bármennyire is segítőkész vagy, nem biztos, hogy elég tapasztalattal rendelkezel az ügyben. Inkább ne mondj semmit, az a biztos!
Még több horoszkópKedves Ikrek! Nem lenne meglepő, ha új fejezetet szeretnél nyitni az életedben. Ahhoz azonban, hogy megtaláld a jó irányt, egy pontos tervre van szükséged. Nem a mai nap az, amikor nagy terveket érdemes szőni.
Még több horoszkópKedves Rák! Kedden a munkahelyeden imádni fognak, meg is dicsérnek, ugyanis te leszel az, aki frappáns megoldást talál egy felmerülő problémára. Szakmailag nagyon a csúcson vagy, őrizd meg!
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Kedden váratlan fordulat következik be a munkádban, de szerencsére könnyen átugrod az akadályt, mert találsz egy remek megoldást. Kicsit fáradt vagy, de stresszhelyzetben jól teljesítesz.
Még több horoszkópKedves Szűz! Kedden végre rendeződni látszanak pénzügyeid, bekövetkezik a régen várt pozitív fordulat. Költségvetésed javul, de ez nem jelenti azt, hogy elszaladhat veled a ló! Nagyon vigyázz, és figyelj arra, hogy mire költesz!
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ma jó kedved lesz. A nyár közeledte még jobban feldobja a hangulatod és már a nyaralást tervezed. Igaz, azt sem tudod, egyelőre, hol vagy, mert a hosszú hétvége bűvöletében vagy még.
Még több horoszkópKedves Skorpió! A pénzügyeiddel voltál elfoglalva. A helyzet sajnos nem jó, de ezen lehet javítani. Optimista hozzáállással és ügyes spórolással minden megváltozhat. Az a lényeg, mindent számolj ki pontosan!
Még több horoszkópKedves Nyilas! A kedd nem kezdődik a legjobban, ugyanis egy számodra fontos személy hazudik a szemedbe. Mondd el neki, tudod, nem mondd igazat. Nem lesz túl jó napod emiatt, de nem tudsz mit tenni, tedd helyre a dolgokat!
Még több horoszkópKedves Bak! Nehezen indul a hét, hiszen nagyon jól telt a hosszú hétvége. Kicsit nyűgös vagy ma, de aztán sikerül belerázódni a mai napba.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Jó hírekkel indul a nap, ugyanis egy korábbi döntésed meghozza gyümölcsét. Ennek köszönhetően újabb álmaidat válthatod valóra. Izgalmas nyár elé nézel!
Még több horoszkópKedves Halak! Kedden rendkívül csalódott leszel, ha egy számodra fontos személy nem tartja be a neked tett ígéretét. Eleged lesz ma rendesen a világból, de próbálj meg nem vitatkozni, hanem megfontolt maradni.
Még több horoszkóprekordok anno
-2,6
Pécs
1952
35
Eger
1920
orvosmeteo
Melegfront
A magasban zajló melegedés miatt ingerlékenység, alvászavar, zajérzékenység, fejfájás kialakulhat.
A megerősödő szél csökkenti a hőérzetet.
A légnyomás csökken.