Kapunk még egy hidegfrontot a héten

2025. április. 08 5:13

A következő napokban lassan melegszik időjárásunk. A csütörtökön érkező újabb hidegfront már csak a keleti tájakon okoz átmeneti, kisebb lehűlést.

Kedden ismét erőteljessé válik a felhőképződés – a közepesen, olykor erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos periódusokra is számíthatunk. Elszórtan fordulhat elő zápor, néhol esetleg hózápor, majd délután északnyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is. Megélénkül az északnyugati, északi szél, amit helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Késő este 1, 6 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.