Kedden az ország nagy részén még igazi téli időre számíthatunk többfelé havazással, ónos esővel, majd szerdára nagyon megenyhül az idő, a csúcshőmérséklet nagy területen meghaladja a 10 fokot.
Kedden keleten egyes körzetekben rövid időre kisüthet a nap, majd napközben ott is beborul az ég. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik, amelyből északon, északkeleten havazás, főként a Dél-Dunántúlon és középső megyékben ónos eső, fagyott eső valószínű, ezt dél felől egyre nagyobb területen eső válthatja. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
eso_zold_level
Szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható csapadék: az északi, északkeleti tájakon kezdetben még előfordulhat fagyott eső, ónos eső, majd ott is esőbe vált a halmazállapot. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél, amelynek iránya a déli országrészben déli, másutt keleties lesz. A minimum -1, +6, a csúcsérték 2, 13 fok között valószínű - északon, északkeleten lesz hidegebb, délen pedig enyhébb az idő.
Fotó megosztása:
csiga_eso_kovon_maszik
Csütörtökön alapvetően felhős idő várható, de főleg a délutáni, esti órákban nagyobb területen is vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró. Elsősorban a nap első felében fordulhat elő több helyen eső, zápor, később csökken a csapadékhajlam. A déli, délkeleti szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 0, +7, délután 4, 16 fok között alakul a hőmérséklet, az északi, északkeleti határvidéken lesz hidegebb az idő.
Fotó megosztása:
hopelyhek_hovirag
Pénteken kezdetben a párásság, köd mellett szakadozottabb felhőzet valószínű, majd délnyugat felől ismét vastagodni kezd a felhőtakaró. Elszórtan, nagyobb eséllyel a délnyugati, déli vidékeken fordulhat elő eső, záporeső. Kevés helyen élénk lökések kísérhetik a jellemzően keleti, délkeleti irányú szelet. Hajnalban -1, +5, délután 4, 15 fok közötti értékek valószínűek, hidegebb idő továbbra is az északkeleti, északi határ közelében lehet.
Fotó megosztása:
krokusz_eso_tel
Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű többfelé esővel, záporral - dél felé haladva növekszik a csapadék előfordulási valószínűsége. Jobbára gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható. Hajnalban -1, +6, délután 5, 12 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
eso_tetocserep
Vasárnap nagyobbrészt felhős idő, ugyanakkor a csapadékhajlam csökkenése valószínű - kevesebb helyen eshet. Az északira, északkeletire forduló szél főként az északkeleti, keleti harmadban többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. Hajnalban -2, +5, délután 3, 10 fok közötti értékek valószínűek.
Fotó megosztása: