Mutatjuk, meddig kell esőre számítani

2018. március. 16 5:15

A nap első felében még az ország nagy részén folyamatos esőre kell számítani, majd a déli óráktól csökken nyugat felől a csapadékhajlam. Jelentős mennyiségű eső várható.

Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég, kezdetben még sokfelé, délután egyre inkább keleten valószínű további eső, zápor, és délután délnyugat felől átmenetileg a felhőzet is felszakadozhat. Késő délután, este a Dél-Dunántúlon ismét lehetnek záporok. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 7 és 12 fok között alakul, de a Dél-Dunántúlon 13, 15 fok is valószínű, késő este 3, 9 fok várható.

 

szombat

  • Borult lesz az ég.
  • Országos, kiadós csapadékra kell számítani.
  • A hajnali óráktól dél, délnyugat felől eső kezdődik, amelyet északon már délelőtt hó válthat fel.
  • Délután főként keleten és délen – a havazásba átmenet előtt – átmenetileg fagyott eső, ónos eső is eshet.
  • Késő estére a délkeleti tájak kivételével az ország nagy részén hótakaró kialakulása várható.
  • Az északkeleti, északi szél folyamatosan erősödik, estére nagy területen viharossá fokozódik, ezért hófúvások kialakulására kell számítani.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, délen lesz az enyhébb idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között várható.

 

vasárnap

  • Nagy területen elvékonyodik, helyenként fel is szakadozik a felhőzet.
  • Reggelre jelentősen gyengül a csapadékhajlam, napközben szórványosan valószínű kisebb havazás, hózápor.
  • Az északnyugati, északi szelet erős, kezdetben helyenként még viharos lökések kísérik, majd délutánra mérséklődik a légmozgás.
  • A nap első felében hófúvások még kialakulnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -5 fok között várható.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak helyenként szakadozik fel átmenetileg a felhőzet.
  • Dél felől egyre többfelé várható havazás.
  • Az északi, északkeleti szelet erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -10 fok között, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon -10 fok alatt várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +2 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen vagy közepesen felhős időre van kilátás.
  • Eleinte több helyen, napközben egyre kevesebb helyen valószínű havazás.
  • Az északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között várható.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk, északon lesz szakadozottabb a felhőzet.
  • Főként délen, délkeleten valószínű vegyes halmazállapotú csapadék.
  • Az északi szelet nagy területen erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon -10 fok alatt valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Melegfront

Estétől melegfronti hatás várható. Emiatt jelentkezhet szédülés, fejfájás, ízületi panasz. Álmatlanul forgolódhatunk éjszaka.

A légnyomás csökken.