-20 fok közelébe csökkenhet a hőmérséklet

2021. január. 15 5:05

A következő éjszakákon jelentősen mérséklődik a légmozgás. A derült, hóval borított tájakon vasárnap és hétfő hajnalban -17, -20 fokig csökkenhet a hőmérséklet.

Pénteken a Dunántúlon felhőátvonulások várhatók rövid napos időszakokkal, a nyugati megyékben egy-egy hózáporral, keletebbre viszont tartósan sok lesz a felhő, és ott jellemzőbb lehet a havazás is. Általában 1-2 centiméter alatt marad a friss hó vastagsága, csak lokálisan hullhat ennél kissé több. A legtöbb napsütés a középső megyékben várható. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, a Tiszántúlon lehetnek kevésbé szeles tájak. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között várható, amit a szél miatt jóval hidegebbnek érezhetünk. Késő este -2, -7 fok valószínű.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, majd késő délutántól észak felől összefüggőbb felhőzet boríthatja be az országot.
  • Eleinte helyenként fordulhat elő hózápor, késő délutántól, estétől több helyütt számítani lehet havazásra, hózáporra.
  • Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon sokfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -4 fok között alakul, de keleten néhol akár -15 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -5 és +1 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Kezdetben még több helyen előfordulhat havazás, hózápor, napközben legfeljebb néhol alakulhat ki hózápor.
  • Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -14 és -6 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és 0 fok között várható.

 

hétfő

  • Kezdetben még általában számítani lehet több-kevesebb napsütésre, de napközben nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat hószállingózás, havazás, nagyobb eséllyel nyugaton és északon.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -17 és -7 fok között várható, de északkeleten néhol esetleg hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és +1 fok között alakul.

 

kedd

  • Átmeneti felszakadozások mellett inkább erősen felhős idő lesz a jellemző.
  • Szórványosan előfordulhat hószállingózás, nyugaton néhol már havas eső, eső is lehetséges.
  • A déli szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -3 fok között valószínű, de északkeleten néhol esetleg hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +6 fok között várható.

 

szerda

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani.
  • Szórványosan valószínű csapadék (vegyes lehet a halmazállapot).
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és +1 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +8 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.