20 fokos meleggel tér vissza az igazi tavasz

2021. április. 07 13:09

Csütörtökön és péntek hajnalban is fagyos idő sodorja veszélybe a virágzó természetet, majd jelentős enyhülés érkezik. Hétvégén már nagy területen mérünk majd 20 fok körüli hőmérsékletet.

Csütörtökön a felhőtömb kelet felé halad, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, emellett pedig gomolyfelhők is képződnek. Több helyen alakulhat ki zápor, hózápor, nagyobb számban az északkeleti megyékben, esetleg zivatar is lehet. Késő délután, estefelé szűnni kezd a csapadék, a felhőzet is határozottan csökken. Az északnyugati szél holnap ismét nagy területen feltámad, erős, néhol viharos lökések kísérik, majd késő délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Sok napsütésre számíthatunk, melyet kevés gomoly-, majd egyre több fátyolfelhő zavarhat.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, főként a Dunántúlon több helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és +1 fok között várható, de a fagyzugokban, a homokhátságokon ennél hidegebb is lehet.
  • A maximum-hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali -3, +5 fokról délutánra általában 14, 20 fokig melegszik fel a levegő.

 

VASÁRNAP

  • Kisebb-nagyobb felhőtömbök vonulnak át az országon, több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat eső, zápor.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik.
  • Hajnalban általában 0, +8, délután 16 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • Változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Sok helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • Hajnalban 4, 10, a délutáni órákban 15, 22 fokot mérhetünk.

 

KEDD

  • Nedvesebb léghullámok érkeznek, így felhősödés valószínű, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Egyre inkább növekszik a csapadékhajlam nyugat felől, a nap második felére többfelé számíthatunk esőre, záporra, a hegyvidéki részeken akár vegyes csapadék is hullhat.
  • A szél nagy terülten északnyugatira fordul is megerősödik.
  • Hajnalban 7, 12, a délutáni órákban 12, 22 fokot mérhetünk.
  • Egy hidegfront érkezik, amely átvonulásának időtartama még nagy bizonytalansággal terhelt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.