Elvonulnak a nagy esők a hétvégére

2020. október. 15 13:13

Az esőzést okozó mediterrán ciklon szombatra elhagyja hazánkat, de jelentősebb melegedésre még a jövő hét közepéig várnunk kell.

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, de délen, délkeleten felszakadozhat a felhőzet, főként az ország északi felén több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. A szél északnyugatira, nyugatira fordul, több helyen megélénkül, a Kisalföldön helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten néhány fokkal melegebb is lehet.

 

szombat

  • Szakadozott felhőzet lesz felettünk, így általában erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, de emellett napos körzetek, illetve időszakok is várhatók.
  • Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 8, a maximum-hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Tovább szakadozik, csökken a felhőzet – legtovább keleten maradhat felhős az idő -, majd változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Főként a Dunától keletre fordulhat elő helyenként kisebb eső, záporeső.
  • Elsősorban hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek.
  • Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a csúcshőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Főleg hajnalban, reggel pára-, illetve ködfoltok várhatók.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet -1 és +5, a maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

 

kedd

  • Általában változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de hajnalra – nagyobb eséllyel a keleti országrészben – párássá válik a levegő, valamint köd és rétegfelhőzet is képződhet, amely néhol akár tartósabban megmaradhat.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 15 fok között alakul.

 

szerda

  • Megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet.
  • Kisebb eső, záporeső csak néhol fordulhat elő.
  • Főleg reggel, délelőtt pára-, illetve ködfoltok is lehetnek.
  • A déli, délnyugati szelet sok helyütt erős, néhol viharos lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +7, a maximum-hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.