Erős szél kíséri a hidegfrontot

2022. augusztus. 05 13:30

Északnyugat felől hidegfront érkezik szombaton, kezdetben a Dunántúlon, majd egyre keletebbre is megerősödik, helyenként olykor viharossá fokozódik a szél. Hazánk nagyobb részén vasárnapra mérséklődik a meleg.

Szombaton a sok napsütés mellett intenzív gomolyfelhő-képződés várható, de az északnyugati megyékben több lehet a felhő. Az Északi-középhegységben helyenként kialakulhat zápor, zivatar, emellett a nyugati határ mentén is előfordulhat zápor. A Dunántúlon az északnyugati szél erős lesz, míg a Dunától keletre a délelőtti órákban inkább csak élénk, majd délután már erős, olykor viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 33 és 39 fok között alakul, de az északnyugati megyékben ennél több fokkal hűvösebb is lehet az idő.

 

VASÁRNAP

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk nagy részén számítani lehet többórás napsütésre – a legtöbb az Alföldön valószínű.
  • Átmenetileg erősen felhős területek elsősorban a Dunántúlon, valamint az északi tájakon lehetnek.
  • Nagyobb eséllyel a nap első felében fordulhat elő elszórtan záporeső, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz.
  • Hajnalban általában 16, 22 fok várható, de a szélvédettebb, hidegre érzékeny vidékeken alacsonyabb értékek is lehetnek.
  • A csúcshőmérséklet 25 és 33 fok között valószínű, nyugaton, illetve északkeleten lehet a hűvösebb, a Dél-Alföldön pedig a melegebb.

 

HÉTFŐ

  • A sok fátyolfelhő és az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Az ország több pontján is kialakulnak záporok, zivatarok, de nem mindenütt fordul elő csapadék.
  • Nagy területen lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
  • A maximum 25 és 33 fok között valószínű, nyugaton és északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

KEDD

  • A több-kevesebb napsütés mellett sok fátyol- és gomolyfelhő lesz fölöttünk.
  • Utóbbiakból záporok, zivatarok az ország több pontján fordulnak elő, ugyanakkor a mennyiségi eloszlás egyenlőtlen, szeszélyes lesz.
  • Több helyen megélénkül az északi, északkeleti szél, néhol erős lökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 15 és 20 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás.
  • Változatlanul az ország több pontján (de nem mindenütt) számíthatunk záporra, zivatarra, a csapadék eloszlása továbbra is hektikusnak ígérkezik.
  • Élénk, néhol erős lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.
  • Hajnalra döntően 15 és 20 fok közé, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken 15 fok alá hűlhet a levegő.
  • A délutáni órákban 23, 30 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • A korábbi napokhoz képest valamivel kevesebb záporra, zivatarra számíthatunk.
  • Időnként megélénkül az északi szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 11, 18, délután 25, 32 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás