Esővel, hóval, viharos széllel érkezik a hidegfront

2025. január. 09 5:29

Csütörtökön késő este északnyugat felől erős hidegfront éri el hazánkat. Átvonulását többfelé kiséri eső, majd havazás is. Néhol akár az ég is megdörrenhet.

Csütörtökön a vékonyabb felhőzettel borított tájakon is megvastagszik, majd késő délután nyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet. Napközben helyenként, majd késő este az északnyugat felől érkező hidegfronti felhőzetből egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérik, sőt egy-egy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, ennél több fokkal hidegebb az északi határnál lehet. Késő este 3, 9 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Kezdetben melegfronti hatás várható. Aztán éjszaka megérkezik egy hidegfront. Emiatt sokaknak fájhat a feje és az ízületek is sajoghatnak. Vérnyomás ingadozás is tapasztalható.

A légnyomás csökken.