Ez a hidegfront sem űzi el a szeptemberi nyarat

2023. szeptember. 14 5:04

Csütörtökön hidegfront vonul át hazánk felett. Átmenetileg több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, majd a hét végétől már ismét 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A Dunántúlon változóan, keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délutántól csökkenni kezd a felhőzet. A legtöbb napsütésre nyugaton számíthatunk. A nap első felében összességében több helyen, délután már csak középen és keleten lehet eső, zápor, helyenként zivatar. Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék is eshet. A döntően nyugati, északnyugati szél nagy területen lesz élénk, időnként erős. Zivatarok menetén átmenetileg viharos erejű széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 21 és 29 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb. Késő este 14, 20 fok valószínű.

 

péntek

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • Általában száraz időre számíthatunk, de egy-egy zápor, zivatar nem kizárt, nagyobb eséllyel a keleti tájakon.
  • Főleg a Tiszántúlon több helyütt megélénkülhet az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali 10, 16 fokról 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szombat

  • Napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Általában száraz idő lesz, de keleten egy-egy zápor, zivatar nem kizárt.
  • Főként a Kisalföldön megélénkül a délkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet jobbára 8, 15, a maximum 23, 29 fok között alakul.

 

vasárnap

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül a déli szél.
  • Hajnalban általában 10, 17, a délutáni órákban 24, 30 fok várható.

 

hétfő

  • Napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Általában száraz idő lesz, legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A hajnali 11, 17 fokról délutánra 26 és 32 fok közé melegszik fel a levegő.

 

kedd

  • Sok napsütés valószínű, majd a fátyolfelhők mellett már erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar.
  • A nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás