Csütörtökön még egy hidegfront átvonul hazának felett, majd a hétvégén megnyugszik időjárásunk, a hőmérséklet már eléri az április közepén szokásos értéket.
Szerdán a napos időt követően napközben északnyugat, észak felől erősebben megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között valószínű. Késő este 3, 9 fokra számíthatunk.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
gomolyok_tavaszi_taj
Csütörtökön észak felől hidegfront felhőzete vonul át az országon, így hajnalban többnyire borult idő várható, majd napközben észak felől szakadozik, csökken a felhőtakaró, és egyre többfelé kisüt a nap. A nap második felében ugyanakkor nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet. Délutánig helyenként zápor előfordulhat. Az eleinte nyugatias irányú szél északi, északnyugati irányba fordul és nagy területen megerősödik, olykor viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban általában 0, +7 fok között alakul, de a kezdetben kevésbé felhős, szélvédett keleti tájakon gyenge fagy is előfordulhat. Délutánra többnyire 10 és 15 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten 10 fok alatt marad a maximum.
Fotó megosztása:
vadkacsak_topart_kora_tavasz
Pénteken az ország keleti felén általában felhős vagy borult idő valószínű, azonban a keleti határvidék kivételével napközben szakadozhat a felhőtakaró. Az ország délnyugati felén ugyanakkor a fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Eső, zápor elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő. A nyugatias szelet többfelé kísérik erős lökések, de északkeleten és a délnyugati határvidéken mérsékelt maradhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon általában 0, +6, keletebbre -2, +2 fok között valószínű, de keleten a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, nyugaton ennél pár fokkal melegebb is lehet, míg északkeleten jóval hidegebb lesz az idő, 10 fok alatti maximumokra kell számítani.
Fotó megosztása:
narciszok_tavasz
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható. Éjszaka néhol még előfordulhat eső, zápor, később már nem valószínű csapadék. Az északias szelet még élénk, helyenként erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, kevésbé szeles északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Fotó megosztása:
lovak_tavasz_felhok
Vasárnap napos, száraz idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A déli, délkeleti irányba forduló szél megélénkül, főként a Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalban általában 3, 9 fok között alakul a hőmérséklet, de a keleti hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet. Délután 17, 23 fok várható.
Fotó megosztása:
felhos_eg_tavasz_dombok
Hétfőn felhős idő valószínű, eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 4, 12, kora délután 17, 24 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása: