Hamarabb érkezik a vénasszonyok nyara, mint gondolnánk

2024. szeptember. 16 13:30

A rendkívül csapadékos, hűvös időjárást okozó ciklon nyugat felé elhagyja térségünket. Kelet felől enyhébb és szárazabb léghullámok áramlanak fölénk. A hét második felében már jóval napos időre számíthatunk.

Kedden az ország délnyugati, nyugati felében kialakult réteges felhőzet csak lassan szakadozik, gomolyosodik, máshol a látási viszonyok javulása után általában naposra fordul az idő, északkeleten lehet felhősebb az ég. Kevés helyen, főként az ország északkeleti harmadában fordulhat elő zápor, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, a felhősebb nyugaton számíthatunk az alacsonyabb értékekre.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.