Hamarosan esősre fordul időjárásunk

2020. január. 27 13:28

Kedd hajnalban nyugat felől egy hidegfront éri el az országot, amelynek hatására egyre több helyen elered az eső hazánkban, helyenként ónos eső kialakulására is számítani kell.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet. Többfelé, több hullámban alakul ki eső, zápor, északkeleten, valamint késő délután nyugaton, délnyugaton a hegyekben havas eső, hó is előfordulhat. Délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél, amely délután nyugaton északnyugatira fordul, és viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 11 fok között várható, de északkeleten hidegebb lesz.

 

szerda

  • Kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütés mindenhol lesz.
  • Hajnalban keleten lehet néhol eső, ónos eső, majd napközben szórványosan alakulhatnak ki záporok, hózáporok.
  • Este délnyugaton újra előfordulhat ónos eső.
  • A nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Kissé vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, hózápor.
  • Reggel a déli, délnyugati országrészben ónos eső sem kizárt.
  • A nyugati, élnyugati időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 9 fok között alakul.

 

péntek

  • A nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben szakadozik, csökken a felhőzet, de a nap végéig közepesen felhős marad az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor, hajnalban északkeleten néhol ónos eső is.
  • Az délnyugati, nyugati szél erős lesz, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, +4, északkeleten -5, -1 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között valószínű.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, főként az ország északkeleti harmadán viharos erejű széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 15 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.