Hamarosan itt az újabb hidegfront

2020. október. 06 5:09

Szerda hajnalban északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására beborul az ég és országszerte számítani kell esőre, északkeleten akár zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden nyugat felől csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap, főként keleten lehet néhol záporeső. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estétől kezd csökkenni nyugat felől a felhőzet.
  • Sokfelé számítani lehet esőre, záporra, főleg keleten, északkeleten helyenként zivatarra.
  • A déli, majd az északnyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb idő.

 

csütörtök

  • Keleten is csökken a felhőzet, majd gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, általában több órás napsütéssel.
  • Reggel keleten még szórványosan várható eső, zápor, napközben legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
  • Az északnyugati szelet sok helyütt erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

szombat

  • A kevés gomoly- és sok fátyolfelhő mellett általában több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

 

vasárnap

  • Változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel, majd délutántól nyugaton, északnyugaton erősebben megnövekszik a felhőzet.
  • A délutáni óráktól főleg a nyugati, északnyugati vidékeken már előfordulhat záporeső, zivatar.
  • A délkeleti, később a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnapig nem kell fronthatással számolni. Csütörtökön érkezik a következő front, ami egy mediterrán ciklonhoz tartozik. Kevés lesz a felhő, még előbújik a nap. Fagyos reggelre ébredünk.

A légnyomás csökken.