Már csak két napot kell kibírni a rendkívüli hőségből

2023. augusztus. 27 5:03

Vasárnap és hétfőn az érkező hidegfront előtt még dél felől forró légtömeg érkezik fölénk Afrika térségéből, majd keddtől országszerte mérséklődik a kánikula.

Vasárnap túlnyomóan derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A déli szél megélénkül, a Kisalföldön olykor megerősödik. A Dunántúl nyugati felén átmenetileg északira fordulhat a légmozgás. A csúcshőmérséklet 32 és 39 fok között alakul, északnyugaton az alacsonyabb, a Dél-Alföldön a magasabb értékekkel. Késő este 21, 27 fok valószínű.

 

hétfő

  • Napos idő várható fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel.
  • A késő délutáni, esti óráktól főleg a Dunántúlon már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés és zápor, zivatar is előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon északira fordul, és időnként megerősödik.
  • Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 17 és 24, a maximum a Nyugat-Dunántúlon 28 és 32, másutt 33, 39 fok között valószínű.

 

kedd

  • A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett általában több órára kisüthet a nap.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • A déli szél helyenként megerősödik.
  • A minimum 15 és 23, a csúcsérték 24 és 35 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

 

szerda

  • A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan előfordul záporeső, zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali 11, 19 fokról délutánra 21 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre van kilátás.
  • Szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarban megerősödik.
  • Hajnalban 9, 17, délután 22, 29 fok valószínű.

 

péntek

  • Napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Egy-egy zápor, zivatar nem kizárt.
  • Több helyütt megélénkül az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 17 fok között alakul.
  • A csúcsérték 23, 29 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás