Mediterrán ciklon borzolja a kedélyeket

2021. november. 26 5:09

Jelentős esőt és északnyugatra, valamint a hegyvidéki területekre havazást is hoz pénteken az időjárásunkat alakító mediterrán ciklon. Hosszabb időre véget ér a nyugalmas idő, mozgalmas napok jönnek.

Pénteken a keleti országrészben is megvastagszik a felhőzet, és a nap nagy részében túlnyomóan borult időre számíthatunk, legfeljebb estétől vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőzet. Délnyugat felől egy kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat, amely csak lassan vonul észak felé. A Dunántúlon kiadósabb csapadékra van kilátás. Az eső mellett előbb Sopron és az Alpokalja térségében, később a Dunántúl nyugati és északi részein, illetve az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas eső, havazás is előfordulhat. A délkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északnyugati szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések, majd délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, délnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között várható, északnyugaton számíthatunk az alacsonyabb értékekre. Késő este 0, 6 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd egyre nagyobb területen szakadozottabbá válik a felhőtakaró, napközben általában közepesen vagy erősen felhős idő várható.
  • Miután a csapadékzóna észak felé távozik, dél felől újabb vonul észak felé (nagyrészt esőre számíthatunk, de a Dunántúl északi és nyugati tájain, valamint az északi hegyek magasabb csúcsain van kevés esély átmeneti havas esőre, hóra).
  • Napközben szórványos jelleggel fordulhat elő eső, zápor.
  • A lehullott hóréteg gyorsan olvadni fog.
  • A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -4 és +5, a délutáni órákban 2 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, északon, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

VASÁRNAP

  • Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Délelőtt az Alföldön lehet szűrt napsütés, de később kisebb körzetekben másutt is lehetnek rövid, átmeneti felszakadozások.
  • A nyugat felől átvonuló csapadékzónából sokfelé esőre számíthatunk. Napközben a Dunántúl nyugati és északi megyéiben van esély halmazállapot-váltásra, később az északi hegyekben is.
  • A déli, majd az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -1 és +7, a maximum 3 és 14 fok között valószínű, északnyugaton valószínű a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • Az összefüggő felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, és általában felhőátvonulásokra lehet számítani hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Éjszaka síkvidéken is egyre nagyobb területen van esély átmeneti havas esőre, hóra.
  • Napközben néhol lehet záporos csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik.
  • Hajnalban -5 és +4, délután 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

 

KEDD

  • A felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés valószínű, majd északnyugat felől egyre inkább növekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Estig néhol előfordulhat zápor, hózápor, majd összefüggőbb csapadékzóna érkezhet észak, északnyugat felől.
  • A nyugati, északnyugati szél egyre nagyobb területen délnyugatira fordul, több helyen élénk, erős lökések is lesznek.
  • Hajnalban általában -6, +1 fokot mérhetnek, de a szélvédett fagyzugokban -7, -10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
  • Délután 1, 6 fok lesz a jellemző.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző.
  • Több helyen valószínű eső, kezdetben havas eső, hó is hullhat.
  • A délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -4, +2, délután 4, 11 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A változékonyra forduló időjárás megviseli az érzékeny idegrendszerű embereket. Fejfájás, koncentrációs problémák, reakcióidő növekedés előfordulhat. Vérnyomás problémák is felléphetnek.

A légnyomás csökken.