Még néhány napig kitart a januári enyheség

2019. január. 15 5:06

A következő napokban folytatódik a január közepén szokásosnál több fokkal enyhébb, de továbbra is változékony idő. Majd a hétvégén számíthatunk jelentősebb változásra.

Kedden a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a késő délutáni, esti óráktól megnövekszik a felhőzet. Elszórtan várható hózápor, nyugaton vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik erős, több helyen viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. Késő este -4, +1 fok valószínű.

 

szerda

  • Nyugat, délnyugat felől csökken a felhőzet, és közepesen, illetve erősen felhős időszakok váltakoznak. Északkeleten viszont végig döntően erősen felhős lesz az ég.
  • A nap első felében főként az északi és a keleti megyékben fordulhat elő gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, néhol átmeneti ónos eső sem kizárt.
  • Kezdetben többfelé lesz erős, néhol viharos a nyugatira, délnyugatira forduló szél, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az éjszaka első felében áll be, általában +2 és -6 fok között alakul, de a kezdetben derült, havas északkeleti vidékeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között várható, délnyugaton lesz a legenyhébb az idő.

 

csütörtök

  • Napközben változóan felhős lesz az ég, csapadék nem várható.
  • Este viszont felhősödés kezdődik, és már néhol eső is előfordulhat.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, havas északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 13 fok között várható, de északkeleten ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek valószínűek.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős az ég.
  • Több helyen valószínű eső, északkeleten havas eső is előfordulhat.
  • Mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult időre van kilátás.
  • Több helyen várható eső, északon, északkeleten havas eső, néhol hó is eshet.
  • Mérsékelt légmozgásra számíthatunk.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Több helyen valószínű csapadék: az esőt észak, északnyugat felől egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +5 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.