A következő napokban mérsékelten meleg időre lehet számítani. A hétvégére néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés, ezzel együtt azonban megnövekszik a záporok, zivatarok kialakulásának esélye is.
Kedden közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk általában több-kevesebb napsütéssel. A Nyugat-Dunántúlon tartósan zárt maradhat a felhőzet, de késő délutántól már keletebbre is megvastagszik a felhőzet. A reggeli csapadékgócok megszűnnek, majd egy átmeneti szünetet követően délutántól a középső országrészben lévő összeáramlási vonal mentén ismételten kialakulhatnak záporok, zivatarok. Estefelé a déli tájakon kisebb eső sem zárható ki. Az északias szelet a Dunántúlon és a Tiszántúlon olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 28 fok között várható, a felhősebb Nyugat-Dunántúlon ennél kissé hűvösebb idő valószínű. Késő este 15, 20 fokra számíthatunk.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
felhos_szivarvany_nyar
Szerdán reggel a Dél-Alföldön még lesznek erősen felhős tájak, ahol helyenként gyenge csapadék is előfordulhat. Napközben viszont már mindenhol sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, amelyekből néhol záporeső előfordulhat. Többfelé kísérhetik élénk lökések az északi, északnyugati szelet. A minimum általában 12 és 17 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum 23, 29 fok között várható.
Fotó megosztása:
nyar_to_derult
Csütörtökön általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 12, 17, délután 23, 29 fok valószínű.
Fotó megosztása:
macska_nyar_napsutes
Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, esetleg az Alpokról a nyugati megyékre húzódó zivatarokkal. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. Hajnalban 11, 18, délután 24, 29 fok valószínű.
Fotó megosztása:
eros_zaporos_bokrok_nyar
Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, de északon, északnyugaton erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ott délután, este elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 11, 18, a maximum 27, 32 fok között alakul.
Fotó megosztása:
vihar_siksag_nyar
Vasárnap erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, emellett a középső és keleti országrészben több, nyugaton kevesebb időre süt ki a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a nyugati és északkeleti megyékben. Az északnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 13, 19, délután 23, 33 fok között valószínű.
Fotó megosztása: