Mutatjuk, meddig tart ki a hideg idő

2023. január. 27 5:20

A hétvégén és hétfőn még hideg, téli időre számíthatunk, majd keddtől már fokozatos enyhülés és változatos időjárás veszi kezdetét.

Pénteken erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőtakaróban. Elszórt jelleggel hószállingózás, gyenge havazás, illetve néhol vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északi szél nagy területen, főként a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között valószínű. Késő este fagypont körüli értékekere lehet számítani.

szombat

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Szórványosan előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, főleg hazánk keleti felén helyenként havas eső, a Tiszántúlon eső is.
  • Az északi szél sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon erős lesz.
  • Hajnalban -5, +1, kora délután általában 0, +5 fokot mérhetünk.

 

vasárnap

  • Főleg rétegfelhőkre számíthatunk, majd vastagodó fátyolfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, emellett napos körzetek, időszakok is lehetnek.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Az északi, majd nyugati szelet többfelé élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban általában -6 és 0, kora délután 0 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

 

hétfő

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Főként a nap második felében szórványosan előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, havas eső, főleg hazánk nyugati, délnyugati felén eső is.
  • A délnyugati, nyugati szél sok helyütt megerősödhet.
  • A hajnali -6, -1 fokról 0 és +5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

kedd

  • Felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat zápor, hózápor.
  • Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
  • A hajnali -5, +2 fokról 2 és 8 fok közé melegszik a levegő.

 

szerda

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan vagy akár több helyen előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -6, +1, a maximum 2 és 9 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.