Mutatjuk, mikor fordul esősre időjárásunk

2019. szeptember. 21 5:15

A hétvégén még lényeges változásra nem kell számítani időjárásunkban, majd hétfőtől nedvesebb levegő áramlik fölénk, egyre több helyen elered az eső.

Szombaton sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A délire, délkeletire forduló szél a Kisalföldön megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul. Késő este 4, 9 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, csak késő délutántól növekszik meg nyugat felől a fátyolfelhőzet.
  • A délkeleti, déli szél megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de egyes fagyzugokban hidegebb lesz, gyengén fagyhat.
  • Talajmeneti fagy az országban több helyen valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

hétfő

  • Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, napközben az ország nagy részén többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Nyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, zápor, néhol zivatar.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd északira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű.

 

kedd

  • Erősen és közepesen felhős tájak és időszakok egyaránt lesznek.
  • Eleinte többfelé, majd napközben már szórványosan várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

szerda

  • Változóan felhős lesz az ég, majd este nyugat felől megvastagszik a felhőőzet.
  • Elszórtan valószínű záporeső.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben még elszórtan lehet eső, zápor, majd délutánra megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.