Mutatjuk, milyen idő várható a hét második felében

2018. december. 26 13:32

A hét második felében sem számíthatunk sok napsütésre, csupán rövidebb napos időszakok lehetnek. A hőmérséklet kevéssel a december végén szokásos értékek felett alakul.

Az éjszaka képződött köd északkeleten csütörtökön napközben néhol tartósan is megmaradhat, egyébként általában erősen felhős lesz az ég, elsősorban a Dél-Alföldön süthet ki hosszabb időre a nap. Legfeljebb északkeleten fordulhat elő kisebb eső, az északkeleti határ mentén ónos eső, fagyott eső sem kizárt. A nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de az Északi-középhegység szélvédett völgyeiben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 3 és 10 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

péntek

  • Általában felhős idő valószínű, majd késő délelőttől észak felől csökken a felhőzet, legtovább Kelet-Magyarországon marad erősen felhős az ég.
  • Reggel, délelőtt az ország északkeleti harmadában elszórtan, majd a Tiszántúlon helyenként várható eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

 

szombat

  • Jellemzően felhős idő valószínű, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Vastagabb felhőzet inkább keleten lehet, ott süt a legkevesebbet a nap.
  • Helyenként várható eső, zápor, főleg a hegyekben hózápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, havas eső.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

hétfő

  • Változóan felhős idő várható hózáporokkal.
  • Szórványosan várható zápor, hózápor.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

kedd

  • Közepesen és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Párás lesz a levegő, foltokban köd képződik.
  • A ködös tájakon szitálás, hószállingózás előfordulhat.
  • A délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.