Mutatjuk, milyen időt hoznak március utolsó napjai

2021. március. 28 5:16

A jövő hét első napjaiban az ország legnagyobb részén csapadékmentes, száraz időre számíthatunk. A következő időjárási front április elsején éri el hazánkat.

Vasárnap kezdetben a déli megyékben erősen, északon közepesen felhős, illetve fátyolfelhős lesz az ég, majd délután lassan mindenhol csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé lesz élénk, időnként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között alakul. Késő este 4, 9 fok valószínű.

 

hétfő

  • Észak felől több hullámban érkezik fölénk vastagabb felhőzet, több napsütésre a déli, délnyugati megyékben van esély.
  • Estefelé az északkeleti határszélen gyenge eső előfordulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül.
  • Éjszaka általában -2 és +5 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a fagyzugokban hidegebb is lehet.
  • Napközben általában 13 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

kedd

  • Az ország keleti felében többnyire erősen felhős időre van kilátás, és néhol gyenge eső is előfordulhat.
  • Nyugatabbra változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Az északi szél a Dunántúlon megélénkül.
  • Éjszaka 3 és 8 fok közé süllyed, napközben 12 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
  • Északkeleten lesz a hűvösebb, nyugaton a melegebb idő.

 

szerda

  • Az északkeleti, keleti országrészben erősen felhős idővel indul a nap, ám napközben gomolyosodik a felhőzet.
  • Az ország nagyobbik részén részén a gomoly-, és megnövekvő fátyolfelhőzet mellett több órára kisüt a nap.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hajnali órákban 2, 8, délután pedig 15, 22 fok valószínű, nyugaton lesz enyhébb az idő.

 

csütörtök

  • Jobbára közepesen vagy gyengén felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel.
  • A nap második felében az északi tájakon megnő a záporok kialakulásának esélye, esetleg zivatar is lehet.
  • A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 9, a csúcsérték 17 és 23 fok között várható.

 

péntek

  • Észak felől befelhősödik az ég.
  • Egyre több helyen valószínű eső, záporeső, néhol zivatar is lehet.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira, északira forduló szelet sokfelé kísérik élénk, helyenként erős lökések.
  • Hajnalban 4, 10, délután 10, 18 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.