Napfényes kirándulóidő érkezik a hétvégére

2020. február. 07 5:05

Eső nélkül, az ország nagy részén többórás napsütéssel telik a hétvége, a szél azonban gyakran megélénkül. Vasárnap késő estétől kezd ismét erősödni a szél, hétfőre pedig jelentősen átalakul időjárásunk.

Pénteken napos és felhős területek váltakoznak, majd délután északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Néhol hózápor, zápor előfordulhat. Az északi szél délelőtt még csak a Dunántúlon, majd délután átmenetileg északkeleten is megerősödik. Estére többnyire mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között várható. Késő este -4, +3 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • A Dunántúl nyugati tájain tartósan felhős területek is maradnak, az ország nagy részén ugyanakkor túlnyomóan derült, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délkeleti, déli szél a Kisalföld térségében megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -10 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka a Dunántúl nyugati, délnyugati részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben zsugorodik, illetve délután kelet felé elsodródva szakadozik, oszlik, az ország nagy részén ugyanakkor túlnyomóan derült idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szél többfelé megélénkül, majd estefelé a Dunántúl délnyugati részén a szél erősödni kezd.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között várható, de északnyugaton kissé enyhébb, egyes fagyzugokban hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható, nyugaton lesz az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól északnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • A délnyugati szél nagy területen viharos, a Dunántúlon helyenként erősen viharos lesz, majd estétől a szél északnyugatira, nyugatira fordul, de továbbra is sokfelé viharos marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 fok között várható. Fagy csak északkeleten lehet, de reggelre ott is melegszik a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

 

KEDD

  • A naposabb időszakok mellett nagyobbrészt felhős időre kell számítani.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szelet nagy területen viharos, a délnyugati országrész kivételével helyenként erősen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Változóan felhős időre van kilátás.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • A nyugati szelet többfelé viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás