Péntek este érkezik az újabb hó

2019. január. 10 5:03

Csütörtökön átmenetileg kevesebb helyen várható csapadék, majd pénteken este egy újabb melegfront éri el északnyugat felől hazánkat, amely többfelé okoz újabb havazást.

Csütörtökön délen, délkeleten sok lesz a felhő, másutt erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek. Észak-, északkelet kivételével elszórtan valószínű havazás, hózápor. Megélénkül, többfelé meg is erősödik az északi, északkeleti szél, emiatt északkeleten hófúvás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható. Késő este 0, -8 fok valószínű.

 

péntek

  • Délkeleten, keleten várható több felhő, és napközben elsősorban ott fordulhat elő kisebb havazás, hózápor, másutt tartósabban is süthet a nap.
  • Estétől észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, majd havazás kezdődik.
  • Az északi, északnyugati, majd a nyugatira forduló szél a Dunántúlon és északkeleten megerősödik.
  • Északkeleten hófúvás is előfordulhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között alakul, de a derültebb, szélvédett, hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -5 fok között várható.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként délnyugaton lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet.
  • Eleinte többfelé, majd helyenként várható jellemzően kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék: reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet.
  • A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között alakul, de a kezdetben gyengén felhős, hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet.
  • Hajnalra enyhül az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +6 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

vasárnap

  • Jellemzően erősen felhős lesz az ég, de átmenetileg felszakadozhat a felhőzet.
  • Kezdetben szórványosan, estétől többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék (nagyrészt eső, főként északkeleten havas eső, hó is lehet).
  • A nyugati, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

 

hétfő

  • Kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók.
  • Reggelig többfelé számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra: északkeleten hó, másutt jellemzően eső, havas eső valószínű.
  • Az északnyugatira forduló szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

kedd

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Elszórtan zápor, hózápor előfordulhat.
  • A gyakran erős északnyugati szelet több helyen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul.
  • Délnyugaton valószínű az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani továbbra sem. Még több helyen kell zivatarok kialakulására számítani. A zivatarok környezetében izgatottság jelentkezhet. A fülledt idő miatt több fokkal melegebbnek érezhetjük a levegőt a ténylegesnél. A fülledtség megviseli az érrendszert, egyeseknél nehézlégzés jelentkezhet.
A pázsitfűfélékre érzékeny allergiások figyelmébe ajánljuk, hogy a hirtelen kialakuló zivatarok során roncsolódó pollenszemek esetenként asztmatikus tüneteket is kiválthatnak.
Az UV sugárzás továbbra is erős lesz.
A légnyomás emelkedik.