Rekord közeli meleg várható a hidegfront érkezése előtt

2019. október. 15 5:16

Szerdán gyenge hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására néhány fokkal mérséklődik a meleg. Előtte azonban helyenként 26, 27 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Kedden a pára-, ködfoltok hamar feloszlanak, ezt követően túlnyomóan napos, száraz időre van kilátás, esetleg a nyugati tájak fölé sodródhat be némi fátyolfelhőzet. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon nagy területen megélénkül, másutt mérsékelt marad a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő este 9, 15 fok valószínű.

 

szerda

  • Éjszaka foltokban köd képződik, amely reggel, délelőtt feloszlik, túlnyomóan napos idő lesz.
  • A Dunántúlon átmenetileg több lesz a felhő, ott elszórtan eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél északnyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Éjszaka főként északkeleten foltokban köd képződik, emellett a nyugati megyékben eleinte több lesz a felhő, majd csökken a felhőzet, napközben gyengén felhős, napos idő lesz.
  • Éjszaka a Dél-Dunántúlon néhol eső még lehet, de napközben csapadék már nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Nyugat-Dunántúlon megélénkül a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

 

péntek

  • Éjszaka több helyen képződhet köd, illetve felhőzet, amely a legtöbb helyen a délelőtt folyamán feloszlik, és ezt követően többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között valószínű.

 

szombat

  • Az éjszaka képződő köd reggeli, délelőtti feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A változóan felhős ég mellett többórás napsütés várható.
  • Helyenként zápor kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront érkezik, melynek hatására fáradékonyság, aluszékonyság koncentrációs nehézségek előfordulhatnak. A borult idő a kedélyállapotot kedvezőtlenül befolyásolja. Görcsös migrénes fejfájás is tapasztalható.

A légnyomás nem változik.