Tíz fok feletti maximumokkal indul a hét

2024. december. 15 13:04

Az éjjel átvonult hidegfrontot ma éjszaka a meleg is követi, így az enyhülés még jelentősebb lesz a következő napokban. Napközben tíz fok feletti maximumokat mérhetünk, és az éjszakai fagyok is elmaradnak a legtöbb helyen.

Hétfőn reggel, délelőtt még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet. Fokozatosan csökken a csapadékhajlam, délután már keleten is egyre kevesebb helyen valószínű gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések a nyugati, északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Tíz fok feletti maximumokkal indul a hét

1 / 6
Kedden többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként - főként északkeleten, illetve a szélvédett tájakon - erősebben felhős, párás időszakok is lehetnek. Számottevő... csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett tájakon -2, 0 fok is lehet. A maximum-hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.
Fotó megosztása: