Több helyen havazással zárul a hétvége

2021. március. 21 4:49

A napos időt követően vasárnap délután egy frontrendszer felhőzete éri el hazánkat. Többfelé számíthatunk kisebb havazásra, hózáporra az országban.

Vasárnap kezdetben az ország legnagyobb részén napos időre lehet számítani, a déli óráktól azonban északnyugat felől fokozatosan növekszik a felhőzet. Délutántól elsősorban a Kisalföldön, az esti óráktól hazánk északnyugati felén több helyütt előfordul hózápor, kisebb havazás, néhol havas eső. Késő estétől az Észak-Dunántúlon erősödni kezd az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható, délkeleten lesz az enyhébb idő. Késő este -2, +4 fok valószínű.

 

hétfő

  • Éjjel a Dunántúlon, napközben a keleti, délkeleti országrészben is egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Általában több órára kisüt a nap, emellett gomolyfelhők képződnek.
  • Szórványosan előfordul hózápor, néhol havas eső zápor.
  • Az északi szelet nagy területen erős, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -6 fok között várható. A maximum-hőmérséklet 5 és 9 fok között valószínű.

 

kedd

  • Általában több órára kisüt a nap, majd sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Keleten, északkeleten lehetnek tartósabban felhős területek is.
  • Helyenként előfordulhat hózápor, havas eső zápor.
  • Az északi szelet több helyen kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és -8, a csúcshőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

 

szerda

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, a Dunától keletre lehet vastagabb a felhőzet.
  • A Dunántúlon néhol, másutt szórványosan fordulhat elő hózápor, zápor.
  • Az északi szél napközben több helyen megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire -4 és +3, a maximum 7 és 12 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Helyenként előfordulhat hózápor, majd inkább már záporeső, nagyobb eséllyel a keleti országrészben.
  • Több helyütt megélénkül az északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +3, a maximum 8 és 15 fok között alakul.
  • Északkeleten mérhetik az alacsonyabb, nyugaton a magasabb értékeket.

 

péntek

  • A nappali erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhők is érkezhetnek.
  • Néhol előfordulhat záporeső.
  • Helyenként megélénkül a déli szél.
  • A hőmérséklet hajnalban jobbára -3 és +4, délután 10 és 18 fok között alakul.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.