Az éghajlat változása, egyre több ember életét is megváltoztatja

Egyesek még nem érzékeleik közvetlenül ezeket a jelenségeket, de egyre több ember számára az életüket megváltoztató valóság.

Valahányszor szélsőséges éghajlati eseményeket tapasztalunk, nehéz lehet belenyugodni abba az elképzelésbe, hogy ezek az általunk végzett “bolygókísérletek” kisebb hibái. A fő tevékenység azonban máshol, az óceánokban zajlik, amelyek a felesleges hőenergia több, mint 90 százalékát nyelik el.

Egy felhúzós óra rugóját tekerjük fel anélkül, hogy tudnánk, pontosan mikor, milyen gyorsan és hogyan fog kicsévélődni. Az óceán felfűtése nem annyira egy kanári szénbányában, hanem egy csapkodó cápa, amelyet véletlenül felcipeltünk a halászhajónkra.

Rekord, rekord hátán

A tengeri jéggel borított terület csökkenése mind az Északi-sarkvidéken, mind az utóbbi időben az Antarktiszon is az egyik legújabb rekordot döntő változás. A fagyott tengervíz lebegő területei központi szerepet játszanak világunk működésében. Szabályozzák, hogy bolygónk mennyi fényt veri vissza, segít az óceánok szellőzésében, és fontos ökoszisztémáknak ad otthont algarétek formájában az alsó részükön. Most azonban az óceán felmelegedése miatt, a valaha feljegyzett legalacsonyabb tengeri jégfelülettel rendelkezünk.

Az óceánkutatók nem szoktak a gyors változásokra gondolni, de a globális átlaghőmérséklet pályája az óceán felszínén mára feltérképezetlen területekre lépett gyors ütemben. Ennek mértékéről a műholdas technológiának köszönhetően tudunk, amely képes érzékelni a kis hőmérséklet-változásokat az óceán felszínén.

Ezek a felszíni adatok az óceán “bőrének” hőmérsékletét jelzik. A mélyebb óceánok felmelegedésének érzékeléséhez hajóalapú méréseket és Argo néven ismert víz alatti robotflottát használunk.

A globális óceáni hőszállítás

Az óceán mélysége egyértelműen változik. Ennek az az oka, hogy a sarki tengeri jég összekötő szerepet tölt be a légkör, az óceán felszíne és a mélyebb vizek között. Kevesebb tengeri jég esetén kevesebb hideg, sós, oxigéndús víz süllyed az óceán mélyébe.

Az Antarktisz fagyos tengerparti vizei kulcsfontosságú motorteret jelentenek a globális áramlatoknak, amelyek energiát szállítanak a bolygó körül – és ez az óceáni szállítási mechanizmus most alapvetően változik meg.

Az óceánok felmelegedésének egyik ismeretlen kérdése az, hogy az óceánok hogyan alkalmazkodnak és tárolják az összes hőt. A kutatók számára az a nehézség, hogy meghatározzák, miként reagáljanak a legjobban, hogy azok a folyamatok, amelyek ezt a hőt mozgatják és keverik, nagyon kis léptékben működnek. Még a legösszetettebb klímaszimulátorainkat is felülmúlja, hogy pontosan modellezzük a hő terjedését, így az előrejelzések kevésbé biztosak.

Még ha modelljeink nagyon nagy és nagyon kis léptékben is működnének egyszerre, kevés adat állna rendelkezésünkre az ellenőrzéshez. Ennek az az oka, hogy nagyon kevés közvetlen megfigyelés származik az óceán keveredéséből.

Bár a keveredés egy részét megjósolhatjuk, az óceán tele van meglepetésekkel. A közelmúltban a Drake-átjáróról kiderült, hogy a korábban gondoltnál is nagyobb keveredési pont.

A kapcsolódó óceán ellenére az egyes medencéknek megvannak a sajátosságai, és hozzájárulnak az éghajlathoz. Az Aotearoa Új-Záland, a Csendes-óceán délnyugati sarkában található, amely a Föld felszínének körülbelül egyharmadát borítja.

A Csendes-óceán olyan nagy, hogy saját belső ciklusai vannak, mint például az El Niño déli oszcillációja (ENSO). Ezeket szét kell választanunk, hogy megértsük a hosszú távú változásokat.

Míg az El Niño körülmények tengeri hőhullámokat hozhatnak a Csendes-óceán egyes területeire, az Aotearoa Új-Zéland körüli óceánokban, különösen délen, már szinte állandó tengeri hőhullámok tapasztalhatók.

Az óceánok hőtároláshoz való hozzájárulásának mértéke azt jelenti, hogy az elmúlt évezredek során bekövetkezett működésében bármilyen csekély változás nagyon nagy hatással lehet. Lehetetlen túlbecsülni, hogy sürgősen csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A már kibocsátott szén-dioxid megkötésére már számos lehetőség van, de ezek nem mehetnek a kibocsátó források kikapcsolására irányuló erőfeszítések rovására. Anélkül, hogy eltávolítanák a károsanyag-kibocsátást okozó tényezőket, ezek a küszöbintézkedések csak késleltetik az elkerülhetetlent.

Ahogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legutóbbi jelentésében fogalmazott: Gyorsan bezárul a lehetőség arra, hogy mindenki számára élhető és fenntartható jövőt biztosítsunk.