Fokozódó hőségre figyelmeztetnek hazánk nagy részén

2021. július. 29 12:13

Bár ma kissé mérséklődik a meleg, ebből keveset érzékelünk. Pénteken ismét országos kánikula várható, délkeleten lesz a legmelegebb.

Ma egyre nagyobb területen stabilizálódik a légkör, emiatt napközben már csak az ország északkeleti határszél közelében lehetnek elégségesek a feltételek néhány zivatar kialakulására. Csütörtökön hajnalban az Alpokalján és Kisalföldön vonulhat át zivatar, majd délutántól elsősorban a Dunántúl nyugati harmadán, esetleg az Északi-középhegységben alakulhat ki zivatar. A zivatarokat intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, a csütörtöki napra vonatkozóan.

Ma az ország nagyobb részén eléri a 25 fokot, a Dél-Alföldön 27 fok környékén alakul a napi középhőmérséklet.

Hőségre figyelmeztetnek hazánk délkeleti felén csütörtökön: elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten és Pest megyében, továbbá Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Másodfokú figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Békés megyében.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken mindenütt eléri a napi középhőmérséklet a 25 fokot, sőt délkelet felé haladva egyre magasabb lesz ez az érték, a Dél-Alföldön a 29 fokot is meghaladhatja. Hazánk teljes területén legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes hőség miatt pénteken. Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten és Pest megyében, továbbá Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. A legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés érvényes pénteken hőség miatt Csongrád-Csanád és Békés megyében.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.