Májusban folytatódott a rekordsorozat

2024. június. 09 15:51

A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat (C3S) jelentése néhány napja jelent meg, amelyben részletezik, hogy az idei május a mérések kezdete óta a legmelegebb május lett világszinten.

A hazai tavasz is rekorder volt, amelyről itt írtunk bővebben, sőt az is kiderült, hogy a következő években is hasonlóra számíthatunk, ezt pedig itt részleteztük. Közben megérkeztek a globális adatok is a májusra vonatkozóan, amelyen a korábbi mérések ismeretében már meg sem lepődünk.

2024 májusa globálisan melegebb volt, mint bármely korábbi május. Az átlaghőmérséklet a világ egészére vonatkozóan 15,91 °C volt, ami 0,65 °C-kal haladja meg az 1991–2020 májusi átlagot, és 0,19 °C-kal a korábbi, 2020 májusában beállított csúcsértéket. Ez zsinórban a tizenkettedik hónap, amely a legmelegebb az év adott hónapjára vonatkozóan. Bár nem mindennapi, de a havi globális hőmérsékleti rekordok hasonló sorozata már egyszer megtörtént korábban, 2015/2016-ban.

A hónap 1,52°C-kal haladta meg az 1850-1900 közötti, az iparosodás előtti időszakra vonatkozó májusi átlagot, azaz ezúttal is felülmúlta a kritikus másfél fokot. A mostani adat egy hosszú sorba áll be, hiszen a globális átlaghőmérséklet az elmúlt 12 hónapban (2023. június – 2024. május) rekordmagas volt, az egész időszakra vonatkozóan 0,75°C-kal haladta meg az 1991-2020 közötti időszak átlagát és 1,63°C-kal az 1850-1900 közötti, iparosodás előtti átlagot.

Így nem is kérdés, hogy az egész tavaszi időszak is példa nélküli volt, a globális átlaghőmérséklet 0,68°C-kal volt átlag felett az 1991-2020 közötti időszakra nézve.

A 2024. májusi európai átlaghőmérséklet 0,88°C-kal haladta meg az 1991-2020 közötti időszak májusi átlagát, amivel a kontinensen a harmadik legmelegebb május lett. A tavasz viszont első lett, 1,50°C-kal melegebb az 1991-2020 közötti időszak átlagánál, és 0,36°C-kal melegebb, mint az előző európai tavaszi rekord, ami még 2014-ből származott.

A hőmérséklet az átlag alatt volt a Csendes-óceán keleti, egyenlítői részén, ami a La Niña fejlődését jelzi, de az óceán feletti levegő hőmérséklete sok régióban még így is szokatlanul magas maradt. A tengerfelszíni hőmérséklete (a 60-dik szélességek között) viszont 20,93 °C volt, ami újra rekord a hónapban. Ez zsinórban a tizennegyedik hónap, amikor az óceán rekordmeleg.

A globális felszínhőmérséklet anomáliája a 2023 júniusától 2024 májusáig tartó 12 hónapos időszakra vonatkozóan. A színkategóriák az 1991–2020 közötti referencia-időszak hőmérséklet-eloszlásához való viszonyt jelentik. Adatok: ERA5. Forrás: Copernicus Climate Change Service/ECMWF. 

2024 májusa az átlagosnál csapadékosabb volt Izland nagy részén, az Egyesült Királyságban és Írországban, Közép- és Délkelet-Európa nagy részén, az Ibériai-félszigettől északra és Oroszország nyugati részén. A heves esőzések kiterjedt áradásokhoz és jelentős károkhoz vezettek többek között Németországban, a Benelux államokban és Olaszországban. Az Ibériai-félsziget nagy része, Törökország délnyugati része és Kelet-Európa nagy része viszont szárazabb volt az átlagosnál.

A hónapban több volt a csapadék az USA és Kanada egyes részein is, Afganisztánban például szokatlanul nagy csapadék és árvíz volt. A tájfunok miatt Japán, a Fülöp-szigetek északi része és Dél-Kína lett az átlagosnál nedvesebb. Ugyanígy sok csapadék esett Ausztrália egyes részein, Délkelet-Afrikában és Dél-Brazíliában. A szárazság volt viszont az úr Mexikó északi részén, Ázsiában, Ausztrália nagy részén, Dél-Afrika és Dél-Amerika területén, de az Egyesült Államokban és Kanadában is voltak szárazabb helyek, erdőtüzek is pusztítottak.

Jobb hír, hogy a sarkvidéki tengeri jég kiterjedése alig volt az átlag alatt, akárcsak 2022 és 2023 májusában. Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 8%-kal volt kisebb, ami a 6. legalacsonyabb májusi kiterjedés a műholdadatok szerint. (A tavalyi mérleg ilyenkor -17% volt.)

A tengerfelszín napi hőmérséklete (°C) a 60. szélességek között 12 hónapra vonatkozóan. Az elmúlt 12 hónap (2023 júniusától 2024 májusáig) vastag piros vonallal, a 2015 júniusa és 2016 májusa közötti időszak kék vonallal, a 2022 júniusa és 2023 májusa közötti időszak pedig narancssárga vonallal szerepel. Az összes többi évet vékony szürke vonal jelzi. A világospiros sáv azt jelzi, hogy a napi értékek 2023–2024-ben mennyivel haladták meg a korábbi napi rekordokat. Adatok: ERA5. Forrás: Copernicus Climate Change Service/ECMWF. 

Forrás és képek: Copernicus

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy gyenge hidegfront hoz pár fokos lehűlést. Azért még így is nagyon meleg marad az idő. Ezért A déli órákban ne töltsenek sok időt a a tűző napon. Fogyasszanak könnyű ételeket.
A légnyomás emelkedik.