Rekorddal indult a hét

2024. július. 16 18:25

Július 15-én végül 40 fok alatt maradtak a maximumok mindenhol az országban, de a napi melegrekordok képzeletbeli dobogóján ismét trónfosztás történt. Már harmadszor volt Körösszakálon a legmelegebb.

Talán már fel sem kapjuk a fejünket egy új melegrekord hallatán, pedig hétfőn ismét újak születtek, szám szerint három, számolt be róla a HungaroMet. Július 15-én még sosem volt olyan meleg, mint tegnap, amikor 39,5 fokig emelkedett a hőmérséklet Körösszakálon. Ez egy egész fokkal több, mint a korábbi, 1952-ben, Csongrádon regisztrált 38,5 fok. Körösszakál ezzel zsinórban már a harmadik napon írja be magát a legmagasabb maximumok listájára.

Nem csak a maximumok, a minimumok is elég magasak voltak, ugyanis hajnalban Siófokon mindössze 27 fokig csökkent a hőmérséklet, ami 3 fokkal magasabb, mint az 1931-ben, Pécs Erzsébet Egyetem állomáson mért 24 fok. 

A fővárosban is született új szélsőérték. Ugyan a legmagasabb maximum ezúttal nem dőlt meg, de az éjszakai felfrissülés elmaradt. Budapest Lágymányos állomáson csak 24,1 fokig enyhült a hőmérséklet, ami az 1949-es 23,5 fokos korábbi rekordot előzte meg.  

Előzetes adatok alapján kedden az abszolút országos rekord nem, a napi csúcs azonban ismét megdőlt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden jön a következő front. Ma éri el a csúcsát a hőmérséklet. Másodfokú hőségriasztás van érvényben.

A légnyomás nem változik.