Térképen mutatjuk, mennyi eső eshet a következő egy hétben
2026. április. 29 11:36A hét második felétől egyre melegebb, naposabb idő érkezik, hétvégére már a 25 fokot is elérheti a hőmérséklet, a csapadék viszont egyelőre elmarad. A friss előrejelzések szerint a következő napokban alig hullhat eső hazánkban.
Bár szerdán a délnyugati határ közelében elvétve előfordulhat egy-egy zápor, a következő napokban ismét szárazabb és enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Az átmeneti lehűlés után így hétvégére visszatér a melegebb idő, és megérkezhetnek az idei első, tartósabb nyári napok is.
Nyári napnak azt nevezzük, amikor a napi maximumhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 fokot. Idén már volt ilyen – múlt szombaton –, ám a vasárnapi hidegfront után többfelé hajnalban ismét fagyott.
A hét hátralévő részében, majd a jövő hét elején napról napra emelkedik a hőmérséklet, így a május egyre inkább nyárias arcát mutatja. A reggelek ugyan még hűvösek lehetnek, napközben azonban sok napsütés várható, a felhők alig zavarják majd a derült időt. Ennek megfelelően a csapadék esélye is minimális marad – pedig a földek már nagyon szomjaznak. A térkép pedig szemlélteti is, a következő egy hétben mennyire minimális is.
A térkép a jövő szerda délig várható összes csapadékot mutatja, ami láthatóan szinte a nullával egyenlő, miközben a környező térségekben mindenhol várható eső. Ennek oka, hogy a fő ciklonpályák elkerülik térségünket, a frontok legyengülve érkeznek meg, és északias áramlással többnyire száraz levegő jut a Kárpát-medencébe.
