Topon a hőség, harmadfokú figyelmeztetés érvényes!
2025. augusztus. 16 11:11Elérkeztünk a hőhullám csúcspontjához, vasárnap egy hidegfront hatására az ország északi kétharmadán már megszűnik a kánikula.
Szombaton nagy területen 27 fok felett, az ország középső és déli részein 29 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Szombaton Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elsőfokú, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Veszprém, Somogy, Heves és Hajdú-Bihar vármegyében másodfokú, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyében pedig harmadfokú figyelmeztetést adott ki a Hungaromet a magas középhőmérséklet miatt.
Szombat délutántól elsősorban a Dunántúl nyugati felén lehetnek alkalmasak a feltételek kevés zivatar kialakulásához, amelyekhez viharos (60-80 km/h) széllökés, kisebb szemű jégeső és intenzív (~10-20 mm, néhol esetleg ennél több) csapadék is társulhat. Zivatar kialakulása – főként éjjel – másutt sem kizárt. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélye miatt.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap várhatóan már csak a Dél-Alföldön lehetnek 25 fok felett a napi középhőmérsékletek, emiatt Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes.
Vasárnap napközben már nagyobb területen lehetnek alkalmasak a feltételek zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel az északnyugati országrészben. Környezetükben a szombatihoz hasonló kísérőjelenségek fordulhatnak elő, ugyanakkor egy-egy zivatart ekkor már nagyobb valószínűséggel kísérhet felhőszakadás-szerű intenzitású (~25-30 mm) csapadék is. Vasárnap Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével országszerte előfokú figyelmeztetést adott ki a Hungaromet zivatarok veszélye miatt.
