Viharos szélre, holnap nagy területen zivatarra figyelmeztetnek

2023. november. 02 11:42

Még novemberre is jut zivatar: hidegfront érkezik holnap, hazánk nagy részén alkalmassá válnak a feltételek zivatar létrejöttéhez. Helyenként jelentős csapadék hullhat.

Egyre nagyobb területen erőre kap a déli, délkeleti szél, amelyet a ma déli óráktól elsősorban az Alpokalján, estétől, éjszakától leginkább az Észak-Dunántúlon, illetve az Alföld déli és középső részén kísérhetnek akár több helyen is viharos (jellemzően 60-80 km/óra, főként a magasabban fekvő tájakon akár 80 km/óra feletti) széllökések.  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki viharos erősségű széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére, csütörtökre vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

A péntek hajnalban nyugat felől érkező, majd napközben felettünk vonuló hidegfront mentén zivatarok kialakulásához is kedvezővé válnak a feltételek – legkisebb eséllyel északkeleten lehet rájuk számítani. A front mögött átmeneti szünet után a nap második felében nyugat felől újabb záporos, zivataros gócok érik el a Dunántúlt. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék (hozzávetőleg 10-20 milliméter, egy adott pont felett egymást követő záporokból, zivatarokból akár 25-30 millimétert meghaladó mennyiség), viharos széllökések (általában 60-85 km/óra), illetve apró szemű (1 centimétert nem meghaladó átmérő) jégeső társulhat. A déli, délnyugati tájakon alacsony valószínűséggel egy-két heves zivatar is előfordulhat 90 km/óra körüli széllökések, ~1-2 centiméter átmérőjű jég kíséretében. 

Három északkeleti megye kivételével hazánk teljes területén zivatarra figyelmeztetnek pénteken.

Péntek napközben lassan, fokozatosan északnyugatira fordul a szél, amely a nap második felében fokozatosan veszít erejéből. Viharos erősségű széllökésekre figyelmeztetnek holnap Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében.

Az Északi-középhegység nyugati részén, illetve a Kisalföldön akár területi átlagban is elérheti, meghaladhatja a 20 millimétert a pénteken lehulló csapadék mennyisége.

Jelentős esőre Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyében figyelmeztetnek holnap.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben érkezik egy hidegfront. Ennek hatására növekszik a görcshajlam. Álmosság, reakcióidő növekedés előfordulhat.
A légnyomás csökken.